Ínségburger gazdagon

Ízlésesen tálalt termék, kellemes a szemnek. Leemelem a fekete puffancs tetejét. Buda mélyének fűszeres, otthonosan izgalmas aromája száll az orromba. Megvizsgálom az alkotóelemek rétegeit. Ahol kell, roppan, másutt lágy, de nem csöpög. Talán a hagymapörc csípi a szemem, vagy más miatt lábad könnybe. Mindent figyelembe véve remek arányérzékkel összeállított, tartalmas, ám elalvás előtt sem túl megterhelő fogás. Fogyasztásra ajánlom!

Lelik Rita

 

A szerző első kötete kifinomult érzékkel összeállított irodalmi „degusztáció”, amelyben a hétköznapok keserédes-, intellektuális humorral átszőtt jeleneteit vetíti elénk, miközben a „mélybudai” lelkület komplexitását magában hordozó, egyedi stílusa kibontakozik. Olykor elképesztő mélységeket tár fel, máskor a nézőpontok váltogatásával fokozza a történet hullámverését a katartikus végkifejletig. Ahogy egy személyre szabott süteményt megalkot, ugyanolyan figyelemmel, mérnöki precizitással építi fel a novellák szerkezetét, és szinte kézen fogva vezeti végig az olvasót a magával ragadó történetek érzelemgazdag cselekményein.

Vitos Irén

Büszkén mutogatta a fotókat az iskolában a többi apukának, mialatt a napköziben leckét író gyerekeket várták az osztályterem előtt. Hamar kiderült, hogy szinte az összes férfi szokott főzni, a várakozás percei alatt ugyanolyan élvezettel vitatták meg az egyben sült húsok készítésének rejtelmeit, ahogyan egy emberöltővel korábban a rájuk várakozó apukák magyarázták egymásnak a Trabantok és a Ladák hétvégi bütykölésének mesterfogásait.

 

Volt idő, amikor azonnal rákattintottam mindenre, ami Tőled érkezett. Még nem volt Facebook, a Skype-ot használtuk. Sokszor hajnalig üzengettünk egymásnak, nem érdekelt, hogy másnap vár az egész napos míting az amerikaiakkal, és addig még az annual reportot is véglegesítenem kell. A jenkik nagyon be voltak rágva, a legszigorúbb ellenőrt küldték, azt a nagydarab fickót, aki fiatal korában évekig a tengerészgyalogságnál szolgált. Megjárta Vietnámot is.

 

Kabai, az Élet és Természet ezoterikus hírportálnál jelenleg a felmondási idejét töltő segédszerkesztő a harmadik feles felhajtása után már egész otthonosan érezte magát a Szabadság téri Tömény remény becsületsüllyesztő sörfolttól bűzlő pultjánál, ahová a — most már csak ex — barátnőjével történő váratlan és viharos szakítás okozta fájdalmát enyhíteni tért be.

 

A szombati meccseket mindig nagyon várta. Bár a fia csak a helyi negyedosztályú kölyökcsapatban játszott, a mérkőzéseken — a többi szülőhöz hasonlóan — úgy tombolt és szidta a bírót, mintha a BL főtáblájára jutás lenne a tét. Az intenzív szurkolás a játékvezetőknek is feltűnt, gyakran figyelmeztették, hogy futballapukaként sem kéne elveszítenie emberi méltóságát.

 

Zentai a fotókat bámulta a telefonja kijelzőjén. Nikolett még holtában is gyönyörű volt, pedig hosszú, világosszőke haját alaposan összekoszolta a pocsolya, amelybe belezuhant. Lábai természetellenes pózban, kuszán kifacsarodva hevertek a nejlonzacskóval letakart zsákok tetején. Zentai ismerősnek találta a logót, ezért kinagyította a képet. Ugyanilyen ábrával díszített zsákok hevertek szanaszét a lakásában.

 

Mikor megszólalt a csengő, Kulcsárné izgatottan nyitotta ki az ajtót. Egy hatvanas, hajának ritkulását négynapos borostával ellensúlyozni próbáló, erősen imbolygó fazon állt a küszöbön. Hosszú évek gondos munkájával nevelgetett sörhasa a nejlon neccpólóból kiszabadulva a nadrágjára lógott, elfedve szinte a teljes felsőcombját. A hónaljából előbüdösödő izzadság, keveredve a szájából kipárolgó vegyigyümi- és fokhagymaszaggal, robbanásveszéllyel fenyegette a szűk, szellőzetlen folyosót.

 

Koncentrálj, öregem! Olyan ez, mint a vízszintes hajítás, biztatta magát, de érezte, remeg a keze. Rettenetesen félt. A homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság, a cseppek végigfolytak himlőhelyes arcán. Egy pillanat alatt megbánta, hogy előző nap F-et adott Tobynak, az igyekvő, de kissé tompa agyú tanítványának, amiért a feladott példában elrontott egy szorzást, így másfél yardot tévedett a becsapódás helyének meghatározásakor.

 

Ledermedek. A vagon végében nagydarab, izmos férfi ül, szegecsekkel kivert bőrruhában. Tisztára úgy néz ki, mint Kurgan. Csak ennek a fején maradt egy kis haj, és a fülében van a biztosítótű, nem a nyakában.

 

A Playmobilhoz a trafikokban lehetett hozzájutni, amelyek akkoriban még nem azok a lematricázott ablakú, sötét helyiségek voltak, ahol szinte csak a felnőttek önpusztítását elősegítő dolgokat árulják. Gondoltak a magadfajta kisklambókra is, a kirakatokba mindenféle játékokat raktak ki a dohánytermékek mellé. Igen, ez volt a mai plázás játékbolt archetípusa! A legújabb Playmobil dobozát meglátva, a nyolcvanas évek kölkei is kiverték a hisztit, ahogyan egy nemzedékkel később az ő gyerekeik is teszik majd. Csak a te szüleid ilyenkor gyorsan elhúztak onnan téged, és ha túl hangosan visítottál, még egy nagy frászt is lekevertek neked.

 

Az ötlet az áruházlánc kreatív menedzserétől származott. Évek óta bevett gyakorlat volt, hogy az ünnepek közeledtével a nagyáruházak receptfüzetnek álcázott reklámbrosúrával — amelyekben a hozzávaIók sajátmárkás változatai szerepelnek — kedveskednek a vásárlóiknak. Olyan kiadvánnyal viszont még senki sem rukkolt elő, amelyben kortárs verseken keresztül próbálják eljuttatni a reklámüzenetet.

 

Képzeld, Erzsikém, Andrisék tegnapelőtt megérkeztek Angliából, az egész decembert itthon töltik. Vettem csokimikulást az unokáknak, de oda kellett ám figyelni. Hiába kerül közel egy ezresbe darabja, a legtöbb már nem tíz deka, csak nyolcvanöt gramm vagy annyi se. Véletlenül tűnt fel, mert a méret nem változott, biztos a vastagságuk csökkent. Szerencsére a Milka még maradt a régi súlyban, abból vettem. Ha drága, hát drága, de ne legyen kicsi, ne okozzon csalódást a gyerekeknek. Ez nálam elvi kérdés.